Rolyák Gyöngyi

klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Főmenü: Főoldal | Cikkek | Kapcsolat

sample header image

A második házasság jobb?

Nem jobb, más, legfeljebb az, aki már átvészelte egy válás nem mindig békés folyamatát, szerette és gyűlölte ugyanazon embert, meggyászolta tönkrement házasságát, osztozott vagyonon és gyerekeken, másodszor talán már óvatosabb. Talán második házasságában már nem rohan válóperes ügyvédhez az első konfliktus esetén, hanem jobban megbecsüli a kapcsolatot, a probléma – és konfliktushelyzeteket igyekszik „kibeszélni”, kompromisszumokra törekszik, mert fontos annyira a másik, hogy tudja, nincs tökéletes férfi és nő, mindenkinek vannak rossz szokásai, netán rigolyái, s kölcsönös alkalmazkodás nélkül nem lehet senkivel sem tartósan együtt élni. Természetesen ehhez a szerelmen túl rugalmasság és empátia kell, csak ezek segítségével tudja az ember a párja nézőpontjába is beleélni magát, s ha megértette, talán arra is képes, hogy engedjen saját nézőpontjából, s a másiknak igazat adjon. Nem lehet patikamérlegen mérni, hogy fifti-fifti kompromisszum kell, ha egy pár figyel egymásra, akkor pontosan érzik, mennyit kell engedniük, kialakul egy egészséges egyensúly. Egyszerűen nem létezik jó párkapcsolat kompromisszumok és alkalmazkodás nélkül! Ez biztosíthatja csak azt, hogy érzelmileg, szellemileg, anyagilag harmonikus legyen a kapcsolat.

Na persze ez az optimális, de a valóság sokszor nem az. Sokan élnek olyan házasságban, amely csak azért tart még, mert az egyikük háttérbe szorított, önalávető, terrorizált, megalázott, s általában ezek a nők, akiknek a feleség státusz, az anyagi biztonság, a gyerekek vannak a mérleg egyik oldalán, a másik oldalon a zsarnok férj, akivel nem lehet problémákat, konfliktusokat megbeszélni, nem tűr ellentmondást, csak a saját akaratát, vágyát, célját követi. Elavultnak tűnik a mai világban kiszolgáltatott helyzetű feleségnek lenni és megalázónak, de gyakori. De ezek a nők engedik, megengedik, hogy így bánjanak velük! A másik véglet az öntudatos szinglik azon része, akik azt gondolják, ha már anyagi biztonságukat létrehozták, karrierjükben töretlenül haladnak előre, akkor nem hajlandók senkihez sem alkalmazkodni, s közben rugalmasságuk egyre kopik, egyre nehezebbé válik az alkalmazkodás. A két véglet között pedig rengeteg válás van, a statisztikák ijesztőek, s ez arra utal, ha problémák vannak, nehézségek, konfliktusok, sokan nem találják a hangot, a közös nevezőt, a kompromisszumot a kapcsolat (a másik) megőrzése érdekében. Azzal is tisztában kell lenni, vannak, akik alkalmatlanok a házasságra, vannak önző, összeférhetetlen, agresszív emberek, akik képtelenek a másik szempontjainak figyelembevételére, őket nemcsak párkapcsolati, hanem munkahelyi s egyéb problémák is jellemzik általában. ”Legfeljebb elválunk” hangzik egyre gyakrabban, az okok között hivatalosan gyakran szerepel az elhidegült vagy akár eldurvult kapcsolat, a félrelépés, a háztartás és a gyerekek elhanyagolása stb., de ezek nem annyira okok, mint inkább következmények, azaz a szőnyeg alá söpört problémák, köztük gyakori a szexuális diszharmónia, s ezekekről nem tudnak beszélgetni, őszintétlenek, makacsok, vagy éppen prűdek. Egy házasságban mindig lehetnek konfliktusok, ezektől nem megijedni kell, hanem kezelni őket.

Persze a válások gyakorisága mögött létezik egy másik probléma is, nemcsak házaspárok problémamegoldó- és konfliktuskezelő eszközeinek a hiányossága. A megalapozatlan házasságok a másik ok, amikor nem ismerik meg eléggé egymást, még a rózsaszín szemüvegen át nézik a másikat, nem a hibáival, elsőre ellenszenvesnek tűnő tulajdonságaival együtt (pedig csak más!), szóval nem egészében látják, az együttélés („próbaházasság”) segít ebben, meg kell tanulni az új szerepeket. Hiszen a házasság az érzelmeken túl „gazdasági közösség” is, meg kell tanulni gazdálkodni, spórolni, beosztani, a háztartás feladatait valamilyen módon megosztani, a gyerekeket nevelni. A házaspár két családból jön, eltérő házassági, női, férfi, családi mintákkal, normákkal, szokásokkal, szabályokkal, s ebből kell valami közöset létrehozni, valami sajátosat, csak rájuk jellemzőt. Szóval, aki első házasságában kudarcot vallott, az a másodikban, ha képes volt a saját felelősségét felismerni a válásban, akkor nagyobb valószínűséggel, több empátiával, önzetlenséggel, kompromisszummal fordul a másik felé, problémamegoldó készsége fejlődése hozzásegítheti a szeretet, a szexuális harmónia, az anyagi biztonság megvalósításához a közös jövő érdekében. S ha nem képes konfliktuskezelő kapacitásán csiszolni, nem képes hibáiból tanulni, akkor könnyen a sokadik házasságában találja magát, s még mindig azt gondolja, ő nem hibás a válásokért, most aztán végre megtalálta az igazit, ez jobb lesz az előzőnél.

Vissza a cikkekhez